Hazai befektetőkkel és egy amerikai partnercéggel indított zenei portált Márton András 2000-ben Zpont Kozmikus Szórakoztatóipari Központ néven (zpont.com, zpont.hu). Ebben az időben nem létezett még az iTunes sem, sokan törték a fejüket és dolgoztak azon, hogyan lehetne a közönség számára egyszerű módon, nagy példányszámban eladni zenét az internet lehetőségeinek kihasználásával. András áruháza a zenétől eltérő tartalmakat is kínált, nagyszabású elképzelések megvalósításán dolgozott a stáb. Az indulást követő egy év elteltével azonban hirtelen világszerte rengeteget veszítettek értékükből az online áruházak, a befektetők kedve és türelme is elfogyott, s ahogy később világossá vált, a társaság a kelleténél korábban túl nagy fába vágta a fejszéjét. Pár évvel később talán működhetett volna az elképzelés, így azonban be kellett zárni boltot.
Zpont Kozmikus Szórakoztatóipari Központ
„A zpont.hu “letöltőállomás” a legnagyobb választékban kínál a hazai közönség számára legális, letöltés útján megvásárolható digitalizált hangfelvételeket. A lap fő profilja: zenei hírszolgáltatás, digitalizált zene árusítása, promóciós célú ingyenes letöltés, CD-áruház és magazinszerű rovatok közismert személyiségekkel. Külföldi partnerükkel, az amerikai Liquid Audióval kötött megállapodásuk révén közel 80 000 felvétel szerepel a katalógusban, ezek közül válogat és ajánl a szerkesztőség az állomás főlapján. A belehallgatás, vásárlás a zpont.hu angol nyelvű oldalain történik, de szükség esetén magyar nyelvű súgó segít az eligazodásban. Az induló ajánlóban többek közt a Háború zenekar, Vukán György, a KFT, John Lee Hooker, az R.E.M. felvételei szerepelnek, azaz vásárolhatók meg. Az alkalmazott tömörítési technika a társaság saját összehasonlító tesztjei szerint a közismert MP3-nál és néhány más hasonló célú formátumnál jobb minőségű lejátszást tesz lehetővé. A lejátszó, a Liquid Audio Player a Zpontról is letölthető.
A társaság több területen is úttörő jellegű munkát végez: az oldalaihoz kapcsolt SzemTanú TV volt az ORTT által évekkel korábban elsőként regisztrált webtévé, és az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 1. számú, internetes zenei jogokat, jogdíjakat szabályozó partneri szerződése is a cég nevéhez fűződik. Márpedig ahogy az egykor népszerű dal szövege is mondta: “az úttörőnek kedve mindig jó″… És ez a vidámság, dinamizmus átjön a grafikai látványterven, a rovatok hangvételén. Az Édes Élet, a belső zenei napilap informatív, s rengeteg interjú, kritika kapcsolódik az aktuális kiadványokhoz, eseményekhez, a többi oldal pedig már-már televíziós program érzetét kelti. A Szívgárda látványában is rendkívül színes, kezdő gárdistája Soma, aki rányomja bélyegét – vagy, ahogy a mélyinterjú címe mondja: rácuppan Geszti Péterre. A terjedelmes cikket fotók, videofelvételek egészítik ki. Utóbbiak megtekintéséhez, akárcsak a SzemTanú TV filmjeihez, Windows Media Player szükséges.
A L’art pour l’art Társulat szerzőpárosa, Pancser, azaz Lantos István és Dolák-Saly Róbert indított abszurdhumor-rovatot A Pancser címen. Bevezető anyagaik között színes, illusztrált kutyaismertetőket nézegethetünk, megtudhatjuk, mi a palotafincsi vagy a kommandor. Fiatal előadók, zenekarok mutatkozhatnak be a Művészek feljövőben oldalain, az Önarckép pedig igényes kivitelű ingyenes, önállóan karbantartható portfólió kialakításának lehetőségét kínálja zenekarok számára. A Kedvezmények között CD-csomagok, utazási ajánlatok szerepelnek, van, amely csak a Zponton érhető el, például a nyár folyamán szerveződő “Mágikus, Misztikus Utazás Sárga Tengeralattjáróval a Vörös-tengeren“, kétórás utazás egy valóságos sárga tengeralattjáróval.
Majdnem végül, de korántsem utolsósorban megnyitotta kétdimenziós kapuit a Zpont CD-áruház. Induló választéka egyelőre a legkeresettebb kiadványok listájából áll, de a katalógus folyamatosan bővül, őszre eléri a közel százezres nagyságrendet. Az árak szinte páratlanul alacsonyak. Az albumok borítói mellett megtalálhatók a legfontosabb adatok, és egy-egy felvételbe bele is lehet hallgatni a szokásos 30 másodperc erejéig, RealAudio formátumban. Külön újdonságfigyelő, szerkesztői ajánlat segíti az eligazodást a várható kiadványrengetegben.
Élőkoncertek szervezésébe is belefogott a szerkesztőség, a budapesti Zöld Pardon színpadán már idén nyáron rendszeresen találkozhat a közönség a felkért neves és újonnan bemutatkozó zenekarokkal.”
Szakonyi Péter újságíró cikke, 2000. július 4.