A ClubnetExpress műsora a budapesti Repetasarok Étterem és Kávéház színpadán jelentkezik havonta egy alkalommal. A helyszínen jelen lévő közönség mellett távoli települések nézői is bekapcsolódhatnak az előadásba, amelyet interaktív internetes adásként élőben közvetítünk, kizárólag a klubhálózat regisztrált tagjainak, elsősorban vidéki kluboknak, puboknak, art moziknak stb.
A tagok folyamatosan kapcsolódnak a rendszerhez, mindössze megfelelő internet hozzáféréssel és a vetítéshez szükséges technikával kell rendelkezniük. A távoli közönség kivetítőn követi az előadást és Skype-on jelentkezik be a műsorba, hogy kérdezzen, beszélgessen az előadókkal.
A kétrészes program egyik felében népszerű tudományos kérdésekről beszél a meghívott vendég, a másik fele pedig humoros, zenés előadás közismert előadóművészekkel.
A klubhálózat tagjai szerződést kötnek a SzemTanú Produkcióval a műsorsorozatra. A regisztrált tagok megkapják a kódot, amivel a közvetítés napján hozzáférnek a műsor internetes oldalához.
Ízelítő a programból:
Járt-e ember a Holdon?
Schuminszky Nándor űrszakértő képei és képtelenségei
Laár pour l’art
Laár András önálló humoros, zenés estje
Szeretkezési testhelyzetek a görög-római világban
Magyar László András előadása
Hátszínszelet botrányhős módra
Sáfár Zoltán (Safi)
Házigazda:
Márton András
© 2008. Márton András
(A ClubnetExpress 2008-ban működött.)